Irományaim

Jenny

         Mintha hallanék valamit… Szinte olyan, mintha a fejemben lenne, de mégsem értem a szavakat. Majd szépen lassan kitisztul minden.

         – Jenny… Jenny! – ismerős hang csendül a fülemben. – Kelj már fel! – majd egy kisebb lökés érkezett a vállamba.

         Lassan kinyitom a szememet és minden értelmet kap hirtelen. A hang, aki szólongatott a barátnőm, Clara. A kitartása is érthető volt, mert nem épp a legalkalmasabb helyet találtam meg a szunyókáláshoz.

         Felkelek végre a padról és körülnézek. Szerencsére a tanárnak nem tűnt fel, hogy kissé elbóbiskoltam. Majd egyből a barátnőmnek szentelem az órából visszamaradt időt.

         – Köszi! – és hálás mosollyal nézek rá.

         – Mi van veled mostanában? – és aggódóan néz rám.

         – Semmi, csak fáradt vagyok… – és próbáltam meggyőzően hazudni neki.

         A tanár abbahagyja a magyarázást és erre felpillantok rá. Minket néz, azt üzenve „fejezzétek be, hangosak vagytok”, majd meglököm barátnőmet is. Ő is felnéz és már érti is a tanár kérését.

         Minden mindig ugyanaz. Sosem változnak a napjaim és már kezd elegem lenni belőle. Kíváncsi vagyok mikor fog már valami kalandos dolog történni az életemben.

         Mondanám, hogy nincs mire panaszkodnom, hisz van egy remek barátnőm és egy pasim is. Róla inkább nem beszélnék, mert inkább kényszerből vagyok vele, mintsem szerelemből.

         A csengő hangja zökkent ki és egyből bevágom a füzetemet és tollamat a táskámba, majd rögtön indulok is kifelé a teremből. Szorosan mögöttem Sora jön és útirányunk az udvar. Ebédszünet következett és azt mindig egy csendes fa alatti padon töltjük, ahol tudunk nyugodtan beszélgetni.

         Nagy nehezen kiverekedjük magunkat a folyosóról az udvarra, onnantól meg már sima ügy odajutni. De mire odaérünk, már van ott valaki, akit igazán nem szerettem volna ma látni.

         – Mit keresel itt Daniel?! – nagyon nem tetszik a jelenléte.

         – Nyughass már ribanc! – förmed rám egyből, amitől kiráz a hideg. – Nekem te ne mond meg…

         – Daniel! Húz innen, de most vagy beverek neked! – véd meg egyből Clara.

         Daniel egyből visszaszólna, de amint barátnőm szemébe néz, egyből elmegy a kedve. Köztudott, hogy Clara nem az, aki viccelődik és komolyan gondolja a dolgokat.

         – Veled még beszélni fogok ribanc – mondja nekem, miközben sétál vissza a suli felé.